Különleges és felemelő rendezvény részese lehettem többedmagammal a Penya Blaugrana Budapest jóvoltából. Kocsis Sándor születésének 90. évfordulóját ünnepelték magyarok és katalánok a Groupama Arénában, ahol számos történetet elevenítettek fel a résztvevők a legendás Kockáról. Még Hriszto Sztojcskov is megszólalt.

Még soha nem jártam a Groupamában, különösen nem a hatalmas rendezvényteremben. Kocsis Sándor, a – véleményem szerint – valaha élt legnagyobb magyar játékos születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés nagyszerű alkalom volt e hiányosság pótlására. Nemcsak azért, mert Kocsis kedvenc csapatom, a Barcelona egyik ikonja volt fél évszázaddal ezelőtt, hanem mert nálunk családi hagyomány volt Puskással szemben Kocsist szeretni. Én sajnos csak néhány régi filmfelvételeken láttam, de apám szinte az összes hazai meccsen ott volt a Népstadionban, s áradozott Kockáról. Mert technikás volt, mert nemcsak bal lába volt, mint Puskásnak, hanem mindkét lábbal tökéletesen kezelte a labdát, s mellesleg úgy tudott fejelni, ahogy előtte senki, s mert válogatottbeli gólátlaga jobb volt, mint Puskásé. Ráadásul feltűnően szerény volt, nem érdekelte semmi más, csak a foci.

A meghívóból nem derült ki a részletes program, nem lehetett tudni, ki és mennyit fog beszélni, csak annyi, hogy legalább kétórás lesz a rendezvény. Végül még ennél is hosszabbra sikeredett, számtalan felszólalóval: politikusok, hazai és katalán sportvezetők, egykori játékosok.

Jóleső érzés volt látni, hogy Barcelonában fél évszázad elteltével sem feledkeztek meg magyarjaikról, Kocsis Sándorról, Czibor Zoltánról és Kubala Lászlóról. Nemcsak abból derült ez ki, hogy a mostani emlékestre érkezett népes katalán küldöttségnek tagja volt és felszólalt José Maria Barnils, az FC Barcelona társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója és Pedro Valentín Mora, az FC Barcelona Veterán Játékosai Szövetségének a tagja, hanem hogy a mostani rendezvény folytatása, mintegy második felvonása volt a tavasszal Barcelonában rendezett Kocsis 90 rendezvénynek. A mostani esten a kivetítőn futó videófelvételeken láthattuk, hogy a katalán fővárosban, közelebbről a Királyi Palotában tartott ünnepségen maga a klubelnök Josep-Maria Bartomeu is tiszteletét tette.

Köszönet illeti Kovács Barnabás nagykövetet, korábbi barcelonai főkonzult, jelenlegi spanyol nagykövetet, akinek múlhatatlan érdeme van a két rendezvényt megszervezésében. 

A felszólalók számos történetet meséltek Kocsisról. Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere kiemelte, hogy Kocsis egészen akrobatikus focit játszott, hogy az 1954-es világbajnokságon szinte egyedül verte meg Uruguayt, illetve hogy már barcelonai játékosként, törött kulcscsonttal rúgott négyet a Wolverhampton Wanderersnek. Szabó Tünde államtitkár, még az Aranycsapaton belül is kiemelkedő képességeit és játék iránti alázatát méltatta.

Majd Kocsis Tibor filmrendező Magyarok a Barcáért című filmjéből vetítettek le egy néhány perces részletet, amelynek főszereplője Kocsis Sándor volt.

José María Barnils szerint – akinek édesapja Kocsis közeli barátja volt – a magyar csatár az egész labdarúgás kiemelkedő alakja volt. Hozzátette, bár Kocsis óta nem volt magyar játékosa a Barcelona első csapatának, a kapcsolat megmaradt, s reményei szerint a budapesti FC Barcelona Akadémia két hónappal ezelőtti megnyitásával a kötelék egyre szorosabbá válik.

Orosz Pál, az anyaegyesület, az FTC Zrt. vezérigazgatója ugyancsak a foci iránti mániákus szenvedélyt emelte ki Kocsis jelleméből, valamint hogy első gólját és magyar bajnoki címét is a Fradiban szerezte meg, s innen lett válogatott is a később nemzetközileg is korának legjobb csatárává vált játékos.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke bemutatta a „Kocsis Sándor, a levegő ura” című könyvet, amely két nyelven, spanyolul és magyarul dolgozza fel a legendás labdarúgó életét és pályafutását. Utalt arra is, hogy Kocsis játékával sokat tett azért, hogy sok próbálkozás után végülis felépülhetett a mostani Puskás stadion elődje, a Népstadion.

A felszólalók sorát, meglepetésként Spanyolországból Hriszto Sztojcskov, a bolgárok legendás játékosa zárta, aki legnagyobb eredményeit a Barcelona játékosaként ért el, s ugyanúgy világbajnoki gólkirály lett, ahogy 1954-ben Kocsis Sándor. Szavai szerint Kocsis nagy játékos volt, aki nagyon sokat tett a Barcelonáért, ezért nem szabad megfeledkezni róla.

A mostani ünnepségre sajnos nem tudott eljönni ifjabb Kocsis Sándor, mert hirtelen betegsége megakadályozta ebben, de üzenetében köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a rendezvény megszervezésében, illetve mindenkinek, aki nem felejtette el édesapját.

A hivatalos megemlékezés végén a Barcelonából érkezettek az esemény megszervezésében résztvevőket egy-egy Kocsis 90 feliratú idei Barcelona mezzel lepték meg.

A beszámolót írta: Hajdú Péter