Ahogyan azt már több fórumon jeleztük felétek a Penya Blaugrana Budapest első ízben szeretne utazást szervezni a tagjai, kizárólag a tagjai számára a Slavia Praha – FC Barcelona Bajnokok Ligája meccsre. Rendkívül sok, már most rekordot jelentő igénylést kaptunk tőletek, és ezeket tovább gyűjtjük 2019. október 1-ig.

Az FC Barcelonától csak 2019. október 8-9-én kapjuk majd meg a választ, hogy egyáltalán kapunk-e jegyeket, és ha igen, hány darabot. Ettől függ, hogy a Penya Blaugrana Budapest át tudja-e vinni a gyakorlatba is az utazás szervezését, az tehát egyáltalán nem garantálható, hogy fogunk nektek utat szervezni. Addig amit csak tudunk, előkészítünk, tervezünk, ha pedig sikeres lesz az igénylésünk, szervezzük az utat, amelynek a részleteit alább találjátok. Ettől függetlenül fogadunk csak jegyre vonatkozó igényléseket is, vagyis aki saját szervezésben tervez utazni, az is igényelhet jegyet a szokásos jegyigénylő űrlapon, de ebben az esetben előre jelezzük, hogy a csoportos úton részt venni szándékozók előnyt élveznek majd az egyénileg utazókkal szemben, ha versenyhelyzet lenne a jegyekért.  

Sokszor leírjuk, de fontos ismételni: sem jegyeket, sem utazási részvételt nem kaphat olyan személy, aki nem rendelkezik aktív tagsággal a Penya Blaugrana Budapestben. Ez a hozzátartozókra, barátokra, ismerősökre is igaz, mindenki csak azokkal utazhat, kaphat jegyeket, akik rendelkeznek penya tagsággal. 

Az utazási csomag várható ára – irányár:
– 48.000-58.000 Ft / fő

Mit tartalmaz a csomag?

– a belépőjegyet a Slavia Praha – FC Barcelona Bajnokok Ligája mérkőzésre, ott is a vendég szektorba
– az utazást autóbusszal, különjárattal, mely csak a penya tagjait szállítja Budapestről Prágába, majd Prágából vissza Budapestre
– a szállást Prágában 3-4 ágyas szobákban, apartmanokban. Az apartmanok Prága központjában, a Moldva folyó partján találhatók, gyalogosan 15 perces távolságra a Károly-hídtól. Az Eden Arena 5 km-re található a szállástól, ezért a csomag tartalmazza…
– … a mérkőzés után a tagjaink szállásra való visszaszállítását október 23-án éjszaka (23.00-23:59 időszakban), hogy senki ne tévedjen el a prágai éjszakában. 
– hasonlóképpen még a mérkőzés előtt, a tagjaink szállásról a jegyátvételi pontra való közvetlen buszos eljuttatását – annak érdekében, hogy a Prágába utazás után senki ne késsen el esetleg az FC Barcelona által nyitott jegyátvételi pontról, és esetleg ne vegye át időben a maga jegyét – ami lehetetlenné tenné a részvételét a mérkőzésen.  
– az utasbiztosítást mindkét utazási napra. 

Mit nem tartalmaz a csomag?

– az étkezéseket
– Prágán belül a további, saját közlekedést (a szállás elfoglalásától a meccsig tartó időszakban, illetve a meccs utáni szállásig tartó transzfer után és másnapi indulás előtti időszakban)
– a jegy átvételének műveletét, mert az FC Barcelona szabályainak megfelelően a jegyeket minden penyista kizárólag személyesen, személyes azonosítás után kaphatja meg az FC Barcelona által kijelölt jegyátvételi ponton, a klub képviselőitől. Erre a pontra azonban eljuttatjuk az úton részt vevő tagjainkat.

Miért nem pontos még az ár?

Azért, mert a jegyek árát a Slavia Praha az FC Barcelona felé csak október első napjaiban kötelesen jelezni – az UEFA friss szabályozása értelmében -, és mi is leghamarabb október 8-9-én fogjuk megtudni ezt az információt az FC Barcelonától. Hasonlóképpen változhat a buszos utazás ára, mert több partnerrel egyeztetve fogjuk végül a legmegfelelőbbet kiválasztani az alapján, hogy hány jegyet kapunk az FC Barcelonától.

Biztos, hogy lesz út?

Nem biztos, mert út akkor jöhet létre, ha az FC Barcelona pozitívan bírálja el a jegyigénylésünket. Az út akkor jön létre, ha a minimum szükséges számú jegyet megkapjuk az igénylésünk során. A döntés október 8-9-én várható, de a dátumra nem vállal garanciát azt FC Barcelona, így a Penya Blaugrana Budapest sem.

Mikortól terhel fizetési kötelezettség?

Akkortól, ha e-mailben vagy telefonon kommunikáljuk felétek, hogy sikeres volt a jegyigénylésünk, kaptunk elég jegyet ahhoz, hogy utat szervezzünk, és a végleges ár ismeretében ti aláírtátok, és scannelve visszaküldtétek az utazási szerződést. Fizetni a penya bankszámlájára átutalással lehet majd az utazási díjat befizetni, de erről írni fogunk, amint eljött az ideje – és minden részlet garantált a programban.

Ha a Penya Blaugrana Budapest kap elég jegyet, én is biztosan részt vehetek a penya tagjaként az úton?

Nem, és pusztán azért nem biztos, mert ez a meccs a Penyánk történetében igénylési rekordot döntött már most, és még várható, hogy kapunk igényléseket tőletek – ezeket ugyanis elfogadjuk 2019. október 1-jén 23.59-ig. Biztosan több százas nagyságrendű jegyigénylést fogunk leadni, azonban az FC Barcelona összesen fog kapni ~ 1.000 db jegyet a Slavia Prahától. Ha kapunk is elég jegyet, akkor is lesznek korlátai annak, hogy hány jegyet tudunk csomagban adni nektek, és hányat fogunk “csak” jegyként, az idegenbeli jegyigénylési szabályoknak megfelelően szétosztani közöttetek.

Versenyhelyzet esetén – tehát ha több az igény, mint amennyi jegyet kapunk -, ki kap, és ki nem kap?

A szabályaink értelmében ilyen esetekben azok élveznek előnyt, akik hosszabb ideje tagjai aktívan a Penya Blaugrana Budapestnek. Friss tag nem szoríthat ki régebbi, folyamatosan aktív tagsággal rendelkező személyt. Ez a szabály most is érvényes lesz, ha kapunk elég belépőt, de ehhez a szabályhoz hozzáteszünk egy plusz szűrőt, amely előnyben részesíti azokat, akik a Penya szervezett útjában vennének részt a meccsen, szemben az önállóan utazókkal. Ennek az az oka, hogy egyáltalán létre jöhessen a Penya Blaugrana Budapest történetének első szervezett útja.

Fontos! Olyan jegyigénylés vagy utazásra jelentkezés NEM LEHET sikeres, ahol nincs minden darab igényelt jegy mögött aktív Penya tagság. Aki több jegyet / út részvételt igényel, mint ahány tagsága aktív lenne, az maximum annyi jegyet kaphat, amennyi tagsága van, és csak azok után, akik személy szerint utaznának is. Utólagos tag beléptetésre a részvétel elérése érdekében NEM lesz lehetőség szeptember 25. után, MÉG AKKOR SEM, HA KAPNÁNK ELÉG JEGYET a mérkőzésre. 

Hogy fog kinézni a program?
 
Nagyságrendileg a következő menetrendet raktuk össze, amit az út előtt – ha létrejön az út, mert kapunk elég jegyet – pontosítani fogunk a szállás, a jegyátvételi pont helyszínei függvényében: 

2019.10.23. 
~ 06:30 – Indulás Budapestről (várhatóan egy központi, mindenki által könnyen elérhető helyen)
~ 15:00 – Érkezés Prágába (szállás és jegyátvétel)
~ 21:00 – Slavia-Barcelona meccs
~ 23:30 – Buszos visszaút a szállásra
2019.10.24. 
~ 12:00 – Indulás vissza Prágából
~ 20:30 – Érkezés vissza Budapestre (az indulási pontra) 

Lesz idegenvezetés? 

Külön idegenvezetéssel nem készülünk, a fix pontokon túl (szállás és jegyátvétel, meccs) szabad programra is van lehetőség, de igyekszünk összefogni a társaságot a kulcspillanatokban és lesz 1-2 megbízott ember, akit bármikor, bármivel lehet majd keresni.

A fentiek tudatában jelentkezel a részvevők közé?

Ha így szeretnél ott lenni azok között, akik eséllyel bírnak a részvételre, TÖLTSD KI EZT A FORMOT. Ezt akkor is tedd meg légy szíves, ha már korábban igényeltél jegyet a szokásos jegyigénylő form kitöltésével.