Komoly mérföldkőhöz érkezik szerda este a Penya Blaugrana Budapest, hiszen a prágai Slavia-Barcelona mérkőzésre megszerveztük az első közös, csoportos utazásunkat, aminek keretében összesen 75 magyar penyista fog a helyszínen szurkolni a gránátvörös-kék győzelemért.

Néhány héttel ezelőtt jeleztük először, hogy ha már a BL sorsolása olyan kedvezően alakult, hogy elérhető távolságba került egy csoportos út lehetősége, megígértük, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy összehozzuk – nagyon örültünk neki, amikor kiderült, sikerülni fog.

A közös útra és külön csak a meccsre is rengeteg igénylést adtatok le, szám szerint több mint 300 jegyet igényeltetek volna, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy a PBB jelentős része így vagy úgy, de el szeretett volna jutni Prágába. Ekkora igényt, bármennyire is szerettük volna, sajnos nem tudtunk teljesíteni, a végül elnyert 75 jegy viszont azt jelentette, hogy néhányan külön, közel 50-en pedig közösen, busszal érkeznek Csehországba, amivel rekordot döntöttünk – a tavaszi, Groupama Arénában lejátszott női BL döntőt leszámítva sosem volt még ekkora kontingens részünkről Barcelona meccsen.

Az utazás megszervezése, a különböző kérések figyelembe vétele és a jegyek körüli adminisztráció rengeteg munkát jelentett, de végül mindent sikerült elintézni és remélhetőleg zökkenőmentesen megérkezik mindenki Prágába és felejthetetlen élményben lesz része.

A TV-ből figyelni fogunk rátok, lobogjanak majd a Barcás-Penyás zászlók! 🙂