Adravetz Akos

Tagfelvétel

Tagfelvétel és tagság hosszabbítás 2021-re!

Idén nyáron lesz a hivatalossá válásunk harmadik évfordulója, és boldogok vagyunk, hogy ezt az évfordulót veletek, sok olyan taggal együtt ünnepelhetjük, akik már évek óta

Egyéb kategória

Élő bejelentkezés a Barça-Fradi alatt!

A Barcelonával való kapcsolatunk egy újabb szintre lépett a Fradi elleni BL meccs alkalmával, hiszen lehetőséget kaptunk rá, hogy élőben bejelentkezzünk a klub élő showműsorába!

Események

Penya szezonnyitó rendezvény: BVB – Barça

Kedves Penya tagok, szimpatizánsok és további Barcelona szurkolók, akik még nem vagytok tagok! A tavalyi szezonban több alkalommal sikerült egy-egy jó hangulatú meccsnézéssel összekötött rendezvényt

Események

Vendégül láttuk a Barcelona delegációját – képek

Tegnap este óriási megtiszteltetésben volt részünk, miután elfogadta a meghívásunkat az FC Barcelona és a világ penyáit összefogó FCB World Penyes Federation és a Confederació Penyes FCB küldöttsége, akiket vendégül láthattunk

FC PBB

Barcelonai siker az I. Peña El Clásicón

Első ízben került megrendezésre a Penya Blaugrana Budapest és Peña Madridista Húngara részvételével az első peñák közötti El Clásico, melyen a két magyarországi, hivatalos és

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. További információ

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Részletek az alábbi linken találhatók: http://www.fcbarcelona.hu/cookie-tajekoztato/

Ablak bezárása