Első ízben került megrendezésre a Penya Blaugrana Budapest és Peña Madridista Húngara részvételével az első peñák közötti El Clásico, melyen a két magyarországi, hivatalos és az anyaegyesületek által bejegyzett szurkolói klubok mérték össze az erejüket. Az esemény apropója egyrészt a március 2-i bajnoki Klasszikus, másrészt a Penya Blaugrana Budapest által a tagjainak szervezett rendezvény volt.

Ami a focit és a műfüves gyepszőnyeget illeti, egy Bajnokok Ligája párharchoz hasonlóan két meccset játszottak le a felek. Az odavágón 1-1-es eredmény született, miután a madridiak vezető találatára végül válaszolni tudott a PBB csapata. A visszavágón, melyet egy rövid szusszanás után játszottak le a felek, végül a PBB diadalmaskodott. Ugyan a vezetést ismét a PMH szerezte meg, ám a Barçáért megőrülő együttes nem adta fel, előbb egalizált, majd a találkozó hajrájában végül a győztes gólt is megszerezte. Ezzel a Penya Blaugrana Budapest nyerte meg az I. Penya El Clásicót és a vele együtt járó “Luis Figo Vándorserleget”. A szervezők remélik, hogy sikerül hagyományt teremteni a közös fociból, és hogy a kupa sokszor megjárja majd mindkét oldalt.

Kiemelendő, hogy a La Liga régiós képviselője, Diego Sánchez a jelenlétével gazdagította az eseményt. Sánchez a köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy pontosan ezért jöttek el Magyarországra: azt szeretnék elérni, hogy a spanyol focit követők egymással kapcsolatba kerüljenek, közös programokat szervezzenek, és jól érezzék magukat. A foci végén a két csapat legjobbját az ellenfél együttes választotta ki, a jutalom a La Liga által felajánlott ajándékcsomag volt.

Ami az este hátralévő részét illeti, a Penya Blaugrana Budapest által a klubtagoknak szervezett esemény egy csapatkvízzel kezdődött, ahol a résztvevő csapatoknak nehezebbnél nehezebb kérdésekre kellett megtalálniuk a helyes választ. Ezt követte a ‘Take the ball, pass the ball’ dokumentumfilm közös megnézése magyar felirattal, amit az Eurobarça szerkesztősége fordított le a PBB számára. Végül, de nem utolsó sorban pedig a meccsnézés szerepelt a programon, melyen a két ősi rivális négy napon belül immáron másodjára nézett egymással farkasszemet.